Nagy László (Született: 1981. március. 3., Székesfehérvár), korunk egyik legnagyobb kézilabdázója hétfőn (2017. október 9-én) hivatalosan bejelentette, nem lép többé pályára a nemzeti válogatottban.
Elég baj ez nekünk, mert egyébként sem tülekednek az ifjoncok a válogatott kapuján, pláne nem a balkezes átlövő posztján. Persze, egy ilyen világklasszist - akit nem csak a góljai, de leginkább a kiváló védekezése és a vezérjelleme minősít és emel a legnagyobbak közé - nem lehet egyik pillanatról a másikra pótolni, még akkor sem, ha már egy 36 éves játékosról beszélünk, aki ha nem most, akkor jövőre, vagy két év múlva, vagy legkésőbb 3 év múlva, a tokiói 2020-as olimpia után mindenképp visszavonult volna a válogatottól. A baj szerintem ott van, hogy most még azt sem látjuk igazán, hogy 3 év múlva ki tudná pótolni a válogatott eddigi csapatkapitányát. És itt nem a jobbátlövő pótlására, hanem a vezéregyéniség és a világklasszis pótlására gondolok - akár másik poszton is.
Abban egyet tudunk érteni Nagy Laci véleményével, hogy Ancsin Gábor, és főleg Balogh Zsolt személyében a jobbátlövő poszton van egy jó párosunk. Ismétlem, egy jó párosunk - sajnos nem világklasszis párosunk. És ezt nem rossz szándékból írom, a legnagyobb tisztelője vagyok mindazoknak, akik oda tudnak kerülni a válogatott közelébe, és tényleg nagyon jó, nemzetközileg is jegyzett játékosoknak tartom őket, akik képesek megoldani a jobbátlövő posztot. Csak a Nagy Laci által hagyott űrt még sokáig érezni fogjuk a bőrünkön. Elsősorban azért, mert más poszton sem tudunk Lacihoz hasonló kvalitású vezért találni.
A problémát leginkább ott érezhetjük, hogy az utánpótlásunk nem termel ki elég tehetséget az utóbbi 10 évben, és már-már megszokhattuk a válogatott névsorát, amely gyakorlatilag az athéni 2004-es olimpiát követő változások után, az utóbbi mintegy bő 10 évben csak kb. 20-30%-ban alakult át, szinte mindig ugyanazokkal a nevekkel találkozunk.
Igaz, öröm látni többek között Bodó Ricsit, aki már a Bajnokok Ligájában is rendszeresen csillogtatja tudását és bivalyerejét, vagy Juhász Ádámot, akiben megvan az a cselezőkészség, a bátorság illetve csibészség, ami a legmagasabb szinthez kell, de az mindenképp hiányzik, hogy igazán legyen kiből válogatnia a mindenkori szövetségi kapitánynak. Mert valahogy mindig van egy jó képességű mag, akiket evidens, hogy beválogatnak, de utána viszonylag kicsi az igazi konkurencia, amikor a csapatba kerülésről van szó.
Mindazonáltal az egy egészséges dolog, hogy a 36 éves játékosunk befejezi a kézilabda válogatottban. De egy ilyen meghatározó játékos kiesése mindig nagy fejfájást jelent. Olyan ez egy kicsit, mint amikor például Johan Cruyff abbahagyta a labdarúgást az Oranjéban, vagy amikor a női kéziseinknél Radulovics Bojana búcsút intett a címeres meznek. Ezek után mindig egy új érának kellett következnie. Azaz, a legnagyobb klasszis kiválása önmagában egy új korszakot jelent.
Új korszak jön tehát, amiben lehet bizodalmunk. Csak az a régi korszak nagyon fog még hiányozni.